A kereszténység egészen különös realitása az emberiségnek, de lényegénél fogva magának az Univerzumnak is. Semmivel sem jobban elfogadható pusztán logikai megközelítés útján, mint az emberiség bármelyik nagy világnézete. Ugyanúgy tartalmaz bizonyos logikai bukfenceket, s ugyanúgy elhallgat némely választ, akár a többiek. Ez persze a dolog természetével jár, ha volna egy olyan katekézis, amely mindenre választ adna, a valóság sokkal silányabb és szürkébb lehetne, mint amilyen valójában. A vallások egyfajta hipotézist állítanak fel, s nem beszélhetünk ideális vallásról, csupán olyanról, amely jobban lefedi a valóság megtapasztalását, mint a többi.
Mi a kereszténység különlegessége? A megtestesült Isten hite. Azé a lényé, aki emberi testben megőrizte istenségét. És aki valami megmagyarázhatatlan meggyőződésből, amelyre a szeretet szót használjuk jobb híján, hagyta, hogy lemészárolják, akár egy vágómarhát. És mégis ezzel a gyengeségével legyőzött mindent, megdicsőült, és uralkodik a Világmindenség felett. Van ebben valami egészen esetleges. Ilyen képtelen történetet nem talál ki a leleményes ember. Mert ellenkezik gondolkozásunk törvényeivel. Mert számunkra az erős épp attól erős, hogy ereje nyilvánvaló. Mert számunkra az, aki eleve győztes, nem fog kockáztatni és különösen nem fog veszíteni. Mert számunkra az, aki felülről szeret, sosem szolgáltatja ki magát ennek a szeretetnek. És egyáltalán. Minek piszkolja be magát egy számunkra tökéletes teremtő a magzatvíz zavaros levével, a hasmenés és egyéb gyerekkori betegségek kínjával, a meg nem értés megalázó perspektívájával? Abszurdum. Képtelenség.
