Gondolat-fészer

 Tegnap előadás után elmentünk Zoltánnal sörözni. Nagyon álmos voltam, de kihagyni nem akartam, másfelől a kocsma, ahová mentünk éjfélkor bezárt, így bizakodó voltam, hogy fél egykor már ágyba leszek. Hát nem így lett. Miután nagy nehezen kirúgtak bennünket, Zoltán ragaszkodott hozzá, hogy egy következő kocsmában folytassuk a diskurzust. Miután hozzávetőleg két liter sört már lenyomtam, gondolni sem tudtam alkoholra, és különben is aludni akartam, de képtelenség volt lebeszélni. A vendéglátóipari helység, ahová becibált meghatározhatatlan hely volt. Modern design, csatazajszerű gépzene, egy csomó fiatal. Zoltán már meglehetősen illuminált állapotban volt és nagyon vicces. Elképesztő dumagép, félóra volt, amíg végre rendelt, mert hát fel kellett dolgoznia a szomorú tényt, hogy csapolt sör nincs, aztán a kis csinos pultos lánynak lenyomott valami rettenetes szöveget. A kislány csak úgy pislogott. Később hosszabb időre eltávozott. Én meg néztem a sok fiatalt, és nagyon szomorú lettem. Emberek, akiken látszik, hogy semmi céljuk az életben, csak az, hogy reggel legyen mellettük valaki az ágyban, mindegy, hogy ma más, mint tegnap és holnap, és az, hogy legyen annyi pénzük, hogy megvehessék a legtrendibb cuccokat. A mosolyuk, a kommunikációjuk, a kisugárzásuk annyira üres és súlytalan. És arra gondoltam, hogy nem tehetnek arról, hogy a lét a kispadra szólította őket. Mert maga a mátrix, amiben léteznek egyedül ezt a helyet jelöli ki számukra. Jött egy srác, jó képű, tiszta tekintetű. Ez mit keres itt, gondoltam, és láttam, ahogy lassan magára marad, ült egy hatalmas karosszékben és nyomkodta a telefonját. Nincs alternatíva, talán megúszod ezt a nagy csillogó semmit, talán elnyel. Sajnálom.