Most minden jobb. Mármint belül. Kívül továbbra is bizalmatlanság, harag, kín. De valahogy úgy vagyunk, hogy a kettő, kint és bent olykor képes teljesen elválni egymástól. Erősnek érzem magam és alkotókésznek, az pedig, hogy ebből ki mennyit vesz észre, érdektelen. Ugyanakkor annyira különös, ahogy hordozzuk magunkban a sebeinket. Igen, a sebeink hozzánk tartoznak, nem kiérdemeltük őket, nem mi okoztuk, egyszerűen hozzánk tartoznak, akár egy anyajegy, vagy egy életünk végéig nem szűnő fogyatékosság. És van sebesültségünkben valami szent. Valami hozzáférhetetlen, amihez egyedül annak van kulcsa, aki kigondolt, aki akart, és aki létrehozott bennünket.
tizedik
2011.04.01. 10:43
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://hangvaraazs.blog.hu/api/trackback/id/tr862790635
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.