Szóval a kert. Ami persze kizárólag a veteményt jelenti. Mert nincs más érdekes, mint az, amit meg lehet enni. Lehet, hogy lényem őskori stádiumát élem újra, de egyedül az ehető növény tesz lelkessé. Az viszont szer felett. Kiköltözésünk első éveit valami mértéktelen mohóság jellemezte, fél négyzetméteren ötven palántát ültettem ki, csak hogy minél több termésem legyen. Persze a gazolásba nyár közepére mindig megfáztam, mert lehetetlen egy zsúfolt területet rendben tartani. Idén a gyerekek homokozóját is birtokba vettem. A kutyához szórtunk egy csomó homokot, helyére kiöntöttem a folyékony komposztot, valamint a tűzrakóhelyről egy év összegyűjtött hamuját, végül ráöntöttük az utolsó fűnyírás zöld hulladékát. Paprikának remek lesz, és nyertem legalább 10 négyzetméternyi területet. Minden tágas, a kapa kényelmesen karistolhat a sorok között. A zöldborsót első alkalommal kifeszített drótokra futtattam, így az is sokkal könnyebben rendben tartható. Csak a tő mellett növő tyúkhúrt kell kézzel kivacakolnom, a sorok között a kapa virtuózan rendet tart.

Ma találtam Komáromban egy nőt, akitől veszek méhbalzsamot és articsókát. Articsókából ugyan ki van ültetve már két palánta, és a télikertben is nevelek egy párat, de kevés lesz, és ha most kezdek magot vetni, akkor erősen le leszek maradva. A méhbalzsamra kíváncsi vagyok, mert kiderült, hogy több színben is van, nem tudom, milyen a nőé, meg egyáltalán a nem lila is annyira finom, mint a lila?