Bárkinek mondom korszakalkotó ötletemet, döbbenten hallgat. Udvariasságból nem mondja azt, hogy ez egy bődületes baromság. De a szeme, a hallgatása elárulja, hogy ezt gondolja. Most nem tudom, én vagyok-e valóban marha, vagy csak egyszerűen annyira elferdült a gondolkozásunk, hogy épp a legtermészetesebb a leginkább meghökkentő.

Persze ismerek költőt, aki erre adta a fejét, és az első évek dinamikus fejlődését depresszió váltotta fel, és el kellett adniuk az egész cuccot. Lehet, hogy ebbe is bele kell születnünk? Parasztnak születni kell? De hát ismerek olyan bölcs és derűs parasztokat, hogy azt gondolom, ez az életmód nem jelent szükségszerűen beszűkülést, és agymenést. Közben gyakorolnék is, mert bár sok melóval jár egy gazdaság, nyilván vannak üresjáratok. Meg olvashatnék, és kapcsolatba maradhatnék ismerősi köröm értelmesebb tagjaival. Ha máshogy nem, hát elhívhatnám őket disznóvágásra:)